2012. október 18., csütörtök

A TÓNUS

Rendhagyó beállítás utáni rajzórát tartottunk. Annyira élvezték az órási térformák rajzolását, hogy szünetre is elfelejtettek kimenni, de még így se fejezték be páran 3 óra alatt sem.






A forma, tanulmány

Belekezdtünk egy egész éven át kísértő tervezési feladatba. A feladat lényege egy arculati logó tervezése, méghozzá egy általuk elnevezett fonal-, vagy cérnagyártó cégnek.
A feladat végrehajtásának első lépése, hogy kutatnak meglévő ilyen logók után és megnéznek egy rövidáru boltban cérna illetve fonal csomagolásokat.
Aztán ha ez megvolt, akkor elkezdhetünk firkálgatni saját ötletek nyomán:

itt egy példa

Mikor kifogytunk az ötletekből, a témához kapcsolódó tanulmányrajzot készítettünk:






A FORMA

Kicsit művészet-történeteztünk, és képeket vetítettem nekik az őskorról. Majd gyűrött hatalmas csomagolópapírt tettem a falra és erősen  a domborulatokra koncentrálva igyekeztünk formákat belelátni. Aztán ennek ihletésére megrajzoltuk a látott lényeket, majd kivágtuk és fogkefével spricceltünk festéket a papírra az így kapott stencilekkel lefedve.




A VONAL

Az első iskolai órán a vonalról beszélgettünk, annak természetéről tulajdonságairól és a nagyobbakkal egy fonalgombolyagot rajzoltunk.




Majd hogy egy kicsit áttérjünk a vonalakról a formákra is egy vicces feladatot kaptak.
Egy sötétebb papírlapot gesztusvonalakkal terítettünk be, mindenki a maga ritmusa szerint. Majd tetszőlegesen földaraboltuk 10 részre. Összedobáltuk egy nagy kalapba, és mindenki húzott 10-t vegyesen.
A véletlenszerűen kapott papír-cafatkákból egy fantázialényt ragasztgattunk fehér papírra.


Nagyokat borultunk az eredményen...:-)


szeptember

Első óránkat a városi libafesztiválon tartottuk. Bemutattuk az érdeklődőknek, főként a kedves szülőknek hogyan történik a linómetszés. Remek munkák születtek.















2012. október 16., kedd

2012-13-as tanév

Ebben az új tanévben komolyabbra vettük a figurát.
Minden alkalomkor új tananyagot ollózok össze a társaságnak különböző elméleti könyvekből és kinyomtatva a diákság elé tálalom. Valamint művészettörténetről is beszélünk, képanyagot mutatok be nekik laptopon. A legnépszerűbb közösségi oldalon létrehoztunk egy zárt csoportot, ahová feltöltöm az órán készült fotókat és a járulékos tananyagot. Minden diákot felvettünk a csoportba és akinek nincs profilja még, annak a szülei profiloldalával tartjuk a kapcsolatot.


2012. május 28., hétfő

Évzáró kiállításunk

Május 17-én volt a Móra Ferenc Művelődési Központban a kiállításunk.
http://felegyhazitv.hu/?q=meg-ennyi-zoldseget
Nagyon jól sikerült, akinek van fotója, vagy felvétele az elküldhetné a kiskunvirag@yahoo.com címemre, mert én nem tudtam fényképezni és nem találtam a tv és újság archívumokban sem képet.
Kijött a tv az iskolába és a kiállításra is de nem találok semmit erről, a rádióban is beszéltünk, de az sincs meg.


 

     








MÁJUS pillanatképek


Iza alkot...


Dorina és Viki is..


ÁPRILIS





Húsvét után egy kis tojás rajzolás. Még el se kezdtük, de már a földre bukfencezett egy.
Nem kis vidámságot okozott a takarítása. Valahogy mindig kicsúszott a kezünkből.



Lábas és tojások. Ellipszisek és szabályos ívek. 



 Rengeteg papírt telekarikáztunk csuklóból, hogy bátran menjenek az ellipszisek. Oldódtak a gátlások.


Anyák napjára rózsával készültünk. Mindenki nyugtázta, hogy nem is olyan könnyű virágot rajzolni.


Azért szépen sikerültek, megküzdöttünk a feladattal.